2008.11.12
Átkozott nap volt a tegnapi. Fogalmam sincs, hány embert ütöttem szét, hány travaricát ittam meg, csak azt tudom, hány nővel feküdtem le: eggyel sem. Az angyalok ma sem voltak kegyesek hozzám. Gyakorlatilag még nem voltam nővel, ha nem számítjuk azt az egy-két vietnámi, meg pár horvát szukát, akiket megerőszakoltam. De nekem jó is így. Nem hiszem, hogy létezne olyan, hogy szerelem. A költők találták ki, hogy ne tűnjön olyan keménynek a világ.
Ma az amerikai zászlós alsónadrágomat veszem fel, úgy, hogy oldalt kilátszódjanak a csillagok. Irigykedjenek rám a bennszülöttek, nem törődöm vele. Hülye görögök. Akinek meg nem tetszik, annak belenyomom a pisztolyomat a seggébe, és addig húzom a ravaszt, míg nem kattan. Ezek is ezt csinálták, hallottam róla, a rómaiak voltak a környék urai. Persze nem Amerikáé, ott akkor is béke volt, és senki nem férkőzhetett be az országba késsel a szájában.
Hawaii mintás inget veszek a trikóm fölé, és tisztelegni fogok észak felé, amikor a nap lenyugszik. Azt hiszem, arra van Bronx. S.J. hadnagyra fogok gondolni, a mentoromra és fogadott apámra, aki olyan nagy szeretettel nyomta a sárba a fejem a kiképzések során. Számtalan ütközetbe mentünk együtt, és isten a tanúnk, röpködtek a végtagok, ha mi rohantuk meg a sárgákat. Vagy akárkit.
Húsz éve, hogy a rohadt görögöknél élek a horvát tengerparton, otthon ugyanis szóváltásba keveredtem az adóhatósággal. Egyik nap jött egy ellenőrzés, egy öltönyös ceruzahegyező kérdezte tőlem, miből élek. Mondom neki, védelmi pénz, erre azt mondja őrző-védő? Számlát. Mondom neki, anyádat, és ezt így folytattuk egy darabig, amíg azt nem vettem észre, hogy a szemüveges csávónak betört a kopnyája. Felhívtam S.J. hadnagyot, mitévő legyek, erre elkezdett velem üvöltözni:
- Megvesztél, katona? Ha megütöd az állami embert, az olyan, mintha a felettesednek szólnál be. Be akarsz szólni talán a felettesednek, katona?
- Jelentem, nem, hadnagy úr!
- Akkor vonszold a segged valami eldugott helyre katona, oda menj, ahol nem találhatnak meg. Az instrukciókat a postaládádban találod, én is követlek pár héten belül. Sok szerencsét.
Letette a kagylót. Ekkor hallottam a hangját utoljára.
A hadnagyot sokáig vártam, de végleg csak a kilencedik év végén mondtam le arról, hogy viszontláthatom. Egyébként jól kijövök a helyiekkel, mesélek nekik a hadnagyról is, bár mindig szabadkoznak, hogy "ezt már hallottuk, Rocky", "most már mesélj valami mást, te melák", de az ilyeneket is helyrerakom egy-két pofonnal, és akkor már nincs gond. Úgy figyelnek, mint a kölyökvizslák.
Na, most elmegyek a Tropicanába, és elmesélem a cimboráknak, milyen jót mulattam tegnap, viszem a naplómat is, talán fel is olvasom nekik, mert szerintem nagyon hazafiasan sikerült összefoglalnom, mit is keresek itt. Aztán elugrom a szépségszalonba, meg talán az edzőterembe is. A legszebb sorokkal búcsúzom, ezzel kívánok békét és megértést a világba."And the rocket's red glare, the bombs bursting in air,
Gave proof through the night that our flag was still there."
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.