Rocky Beach

Az eső monoton hangon kopogott a lyukas bádogtetőn. Rocky Beach meredten nézte a plafont, és a lyukon becsordogáló esőt. Keménynek és magányosnak érezte magát, mert ezen a napon ünnepelte önkéntes horvátországi száműzetésének húsz éves évfordulóját. Az ünnepre való tekintettel ugyanabban a bárban részegedett le, mint húsz éve, miután leszállt a repülőről. Legalábbis homályosan úgy emlékezett, ez a bár volt az. A Juanita-koktélbár.

Rocky Beach, ellenségeinek csak Pamela, a fal felé fordult, és berókázott az ágy mögé. Közben volt ideje felidézni korábbi életét: Amerika, Bronx hangjai, a boldog gyermekkor a tűzforró flaszteren és hot-dog-árusok mindenfelé. Csak egyvalamire emlékezett élénken azokból az időkből: Mary-Anne-re, arra a szépséges arcra, amibe iskola után rendszeresen bevert párat, mert annyira tetszett neki. Brutalitása miatt ki is csapták az iskolából. Mary-Anne apja is neki támadt, de Rocky kicsavarta a kezét, odavonszolta egy ablakhoz, és többször az üvegbe csapta az öreg Moses arcát. Vele senki nem baszakodhatott.

Vietnamra is élénken emlékezett. Amikor helikopter hangját hallotta, még mindig összeszorult a segglyuka. Ha be volt rúgva, ilyenkor a padlóra is vetette magát, vagy szarrá verte a hozzá két legközelebb álló embert, miközben azt üvöltözte: vietkong, vietkong. Ezeken az eseteken kívül általában békés volt a szőkehajú, kigyúrt óriás, bár imádott káromkodni, főleg a pedikűrösét szerette ugratni, mert az nem bírta az erős szavakat. "Te rohadt buzi" - általában ezzel kedveskedett neki, de Dmitar nem szólt neki vissza. Nem sok ügyfele volt, nem akarta elveszíteni Rockyt.

Most azonban békés volt a melák. Kihányta magát, és gyöngyöző homlokkal elaludt. Azt álmodta, hogy szétver mindenkit, aki még egyszer Pamelának szólítja. "Kurva görögök" - suttogta, és átfordult a másik oldalára.