2008.11.17
Ma a szokásos tengerparti körsétám alatt amerikai turistákkal is találkoztam, de szerencsére egyik sem tűnt CIA-ügynöknek. Mindenesetre odébbálltam, ezeknél nem lehet tudni, mit találtak ki az utóbbi húsz évben. Mindenesetre ma nem részegedhetek le, ébernek kell maradnom.
Petar az imént adta át nekem a havi ellátmányt, vagy háromszáz adag szteroidot, ennek a bevételéből kell fedeznem valahogy a szükségleteimet, ami, mióta ennyire rákaptam a travaricára, nem is olyan kevés. A védelmi pénzek beszedése nem igazán sikerül az utóbbi időben, az éttermek átláttak rajtam, és saját testőröket szerződtettek csak azért, hogy engem távol tartsanak. Ezek hivatásosak, nálam egy picit erősebbek, úgyhogy a kezdeti tervemet, hogy szétverem őket, néhány hete átalakítottam. Most azt csinálom, hogy észrevétlenül odaosonok melléjük, és leöntöm őket ketchuppal. Merjék még egyszer azt mondani, hogy "már megint itt vagy, Pamela?".
Jut eszembe, a pedikűrös Dmitar nagyon felhúzott tegnap. Belevágott a lábujjamba, mire én teljes joggal belerúgtam az arcába, mire ő meg feljelentett. Kénytelen voltam másodszor is megverni a kis buzit, erre másodszor is feljelentett. Nem is értem, mit képzel ez magáról.
Pedig előtte már tök jól elbeszélgettünk. Mesélt az amerikai indiánokról, a hülyéje azt mondta, hogy a mi népünk vette el tőlük a földet, és üldöztük el őket. Hát ez egész egyszerűen marhaság, ez a kis köcsög nem érti a háború lényegét. Ha ők a mi földünkön voltak, még szép, hogy elvettük tőlük. Kaptak cserébe biztos pénzt, vagy valami, mi nem zsákmányolunk ki senkit, de ami a miénk, az a miénk.
De még nem is mondtam el a nap, sőt az évszázad legnagyobb hírét. Az egyik haverom a kocsmában azt mondta, hogy hallott S.J. hadnagyról, állítólag engem keres szerte az országban. Először nem akartam elhinni, mert Jakov a mesélés alatt végig nevetett, de aztán azt is elmondta, hogy a hadnagy a nevemet üvöltözi az utcákon, és fegyvert nyom az emberek arcába azzal, hogy "hol a katona", és ekkor rögtön tudtam, hogy ő lesz az. 'Namban is így keresett, amikor elveszettnek hitt, ebből ráismerek.
Szóval készülődök. Ha én is elkezdem keresni őt, akkor feleannyi idő alatt találjuk meg egymást. Szereztem lőszert, betáraztam a pisztolyomat, az oldaltásákámba raktam hat kézigránátot, úgyhogy kész vagyok az útra. Holnap napfelkelte előtt indulok.Addig meg rendelek még egy travaricát.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.