Rocky Beach

Jastrebarsko, 1991

Miután Rocky Beach beállt a horvát egyesített felszabadító frontba, felrémlettek benne a vietnámi emlékek, a bajtársiasság, a hazafiság, a hősiesség, és az ingyenpia áldásai, de valamitől teljesen elérzékenyült: hosszú idő óta először figyeltek rá, miközben beszélt. Zavarba is jött tőle, még káromkodni is elfelejtett sokszor, a tűznél mellette ülő Dmitrijt egy érzelmes pillanatában ráadásul végtelenül aranyos embernek titulálta. Furán is kezdtek nézni utána a szőke óriásra.

De a józanság pillanataiban jól tudta, hogy ezek az emberek megvetést érdemelnek azért, amit tesznek. Az Alkotmány szavaira gondolt: "Senki nem vonható felelősségre főbenjáró, vagy más tekintetben súlyos bűncselekményért, egy nagy esküdtszék általi vádemelés és döntés nélkül, kivéve a szárazföldi és tengeri haderőknél vagy a népfölkelésnél felmerült eseteket, amikor háború vagy közveszély idején tényleges szolgálatban áll". Rocky Beach könnyezett a szavaktól.

Így hát egyik reggel, amikor mindenki aludt, továbbállt. Sokat hezitált, hogy kivégezze-e az egész bandát, osztott-szorzott a kézigránátokkal, de aztán úgy gondolta, mindenkinek a saját védelméről kell gondoskodnia, és ez igaz a lakosságra is. "Ezt az egyet megtanultam Vietnámban"- gondolta, és tovább haladt a végzete felé, hogy - mint azt már említettem -, a Peroj melletti erdőkben találjon rá a megvilágosodására egy elhagyott bunkerben.

Valójában a hatalmas szíve és erős jelleme mellett az is közrejátszott a szőke óriás távozásában, hogy a néhány hete előtört ún. háborús betegsége miatt gyakran arra keltette a tábort, hogy üvöltve beleüríti a gépfegyver tartalmát az éjszakába, majd a takaró alól előtörő elviselhetetlen szagokat áraszt (a seggdugó nem bírta a stresszt), emiatt pedig egyre kevesebb szimpatizánsra lelt. Talán még egy-két "mikor húzol el a picsába" is elhangzott, de ebben Rocky Beach nem volt biztos, egója a bizonytalanság illúziójával bujkált a kínos helyzetek beismerése elől.

Nekivágott hát újra az ismeretlennek. Az út az isztriai bunkerig azért is tartott egyébként két évig, mert a táborból Rocky - abban a szent meggyőződésben, hogy délre tart - a korábbi nyugati irány helyett észak felé fordult, és tett még néhány kerülőt, noha ebben a pillanatban éppencsak százhetven kilométerre volt a félszigettől. De nem volt eredménytelen a kitérő, mint ahogy a táborban töltött hét sem: először is szerzett lőszert, másodszor távozása előtt az alvó katonák cipőin elvágta a fűzőt. Háborúban nincs kiábrándítóbb egy katonának, gondolta, mint a kényelmetlen ruházat. Megvetően felkacagott.

Rocky tehát északra tartott, és néhány hét alatt bemasírozott Ausztriába is, amiről egyébként halvány fogalma sem volt. Ugyanolyan bátran, már-már egykedvűen fosztogatta a falvakat, mint Zágráb mellett, igaz, itt azért összefogtak a karintiai, később a tiroli parasztok, és hajtóvadászat indult Rocky Beach ellen, aki természetesen minden akciót ép bőrrel úszott meg. Tapasztalatairól csak annyit, hogy negyvenéves létére több mint ötszáz ütközetben vett részt, köztük Vietnámban, Kubában, valamint persze az első és a második világháborúban.

Rocky az Alpokban is számtalan ütközetben bizonyította bátorságát és a hősiességét. Az egyik ilyen emlékezetes összecsapás volt a Bretsteini ütközet, ahol Rocky Beach negyven paraszttal bánt el egyetlen pisztoly, egy gumikacsa és egy zerge segítségével. Általában a harc előtt beásta magát a föld alá, hogy megvárja, amíg a támadók háta mögé kerülhet. "Ezt az egyet megtanultam Vietnámban" - szokta mondogatni. Ez azonban órákig is eltarthatott, így a föld alatti várakozás közben legtöbbször egy gumikacsával játszott (még Vietnámban jutott hozzá), amolyan sárga, sípolós fajtával. Bretsteinnél azonban annyira belemerült a játékba, hogy nem vette észre, hogy a közeledő, felbőszült kaszás parasztok hadiösvénye pontosan a fején keresztül húzódik, és mire ráeszmélt volna a dologra, már osztrák bakancs taposott rajta. Természetesen a gumikacsa is sípolni kezdett, ahogy a szőke óriás koponyája újra és újra összenyomta.

A parasztok megálltak. Füleltek. "Mormota?" - kérdezte az egyik. "Pocok lesz az." - válaszolta a másik. Rockynak nem volt gyanús a dolog, hiszen a német Murmeltier helyi kiejtésében valamelyest hasonlít a szerb-horvát mrmot-ra, így Rocky Beach joggal hihette azt, még nem lépte át a határt. Úgy tippelte, hogy nagy valószínűséggel szerbek állnak a fején. Egyszercsak a sövény mögül előbukkant egy zerge, és elfutott a parasztok előtt, akik erre összenéztek: "Sämischleder" - mondták egyszerre, majd tovább indultak. Erre Rocky kibújt a fedezékből, de nem számított rá, hogy a háta mögött maradt még egy ember, aki ráadásul nem volt más, mint Hans, a tiroli fenevad. Hans, a tiroli fenevad lefogta Rockyt, és kiszolgáltatta őt a másik negyven paraszt kényére-kedvére.

Nem részletezem, ami ezután történt, a lényeg az, hogy hosszas kézzel-lábbal alkudozás után Rocky Beach és a negyven paraszt (és persze Hans, a tiroli fenevad) kiegyezett abban, hogy amennyiben a szőke óriás átadja minden fegyverét, cserébe kap tíz perc előnyt a menekülésre, mielőtt elkapják, és a kaszákkal kiherélik. És mi az, amit Rocky ne tudna megtenni tíz perc alatt. Tíz perc alatt sokat, nagyon-nagyon sokat lehet futni.

Évekkel később a történetet nem egészen így adta elő a kigyúrt veterán, a horvát kocsmákban már így színezte ki az anekdotát: "Kikészítettem nekik a gumikacsát, mialatt én lesben várakoztam. Látnotok kellett volna az arcukat, teljesen összeszarták magukat, amikor ráléptek. Ekkor kiugrottam, és a pisztolyommal mind a nyolcvan katonának lyukat vájtam a homloka közepébe, ezzel a pisztollyal, itt." Ekkor az elbeszélést megszakítva Rocky Beach a románoktól később vásárolt olcsó pisztolyát az aktuális hallgatóságának arcába tartotta, sokszor még azt is hozzátette: "Bumm, hahaha". Majd folytatta: "Szóval ahogy irtom ki azokat a kiképzett ál-földműveseket, egyszercsak előugrik a harci zergéjük. Hátán gépkarabély volt, a hasán meg két szerb csüngött. Na, több se kellett, félkörívben lerúgtam a zergét, a másik kettőt meg megetettem vele."

Figyelemreméltó, hogy Rocky anekdotái mennyire hűen tartották magukat az eredeti kalandokhoz, ha nem is minden részletükben, de cselekményük drámaiságában, és a felbukkanó szereplők külső megjelenésében mindenképpen. Általában véve azonban Rocky Beach történetei még ennél is fontosabbak voltak: tartották a lelket a bajtársakban, ha épp a sárban feküdtek valami lövészárok alján, elfeledtették az óriással megaláztatásait, és nem utolsó sorban a kocsmalakók szórakoztatására is kiválóan alkalmas volt.

Rocky Beach kedvenc kocsmájának, a Tropicanának a csaposa egyébként titokban lejegyezte az óriás történeteit, így ismerhetjük meg mi is Rocky Beach odüsszeiáját, és vethetjük össze a történelemkönyvek zagyvaságaival.